Lecsúszott Eminescu a "legnagyobb román" címről
Mezei Krisztina 2006. október 23. 18:00, utolsó frissítés: 17:58Győzött a történelemkönyv: nem Eminescu a legnépszerűbb. Aki képest volt tízezer klikkelést megszervezni, könnyen befolyásolhatta a listát. #b#A meglepetés:#/b# Wurmbrand.
Látványos záróshow keretében derült ki szombat este a TVR1-en, hogy a román társadalom – legalábbis akik valamilyen formában szavaztak – kit tart minden idők legnagyobb román személyiségének.
A projektet egy BBC-műsor alapján adaptálta a közszolgálati adó, május elején kezdődtek a jelölések. A műsor deklarált célja: „a TVR minden románt véleménynyilvánításra igyekszik késztetni, hogy kiderüljön, ki az a személyiség, amely a legmagasabb szinten testesíti meg a humanizmus, tudás, vagy akarat erényét a romániai közszférában”.
Az első 10 befutóról
a nyár folyamán egy-egy dokumentumfilmet forgattak, valamint a vitát arra igyekeztek terelni, hogy e személyiségek történelmi szerepét pontra tegyék. A showban minden történelmi-közéleti személyiséget egy-egy román értelmiségi védett "ügyvédként", a következő felállásban (a végső listába bejutott nagyok névsora szerint):
A szombat esti műsornak három hibája volt. A két "házon belüli sztár" műsorvezető, Irina Păcurariu és Radu Naum, a TVR sporthírek főszerkesztője, illetve Florin Iaru költő nem állt a helyzet magaslatán. A szerkesztők nem vágták be elég gyorsan a nagyokat bemutató kisfilmeket, a szavazás állását mutató adatokat, sokszor kellett hosszú másodperceket várni, amíg a műsorvezetők által kért bejátszások megjelentek a stúdió kivetítőjén és a képernyőn. Ezen kívül a műsor szünet nélkül három órát tartott,
a felénél már mindenkin látszott a fáradtság.
A műsort leginkább vitaműsornak tervezték, minden történelmi személyiség védőügyvédje mellé még egy értelmiségiekből álló csapatot is szerveztek, akik favoritjuk érdekében közbeszólhattak. Maga a vita többnyire elég színvonalas és szellemes volt, a „védőügyvédeket” jól válogatták össze. A versenyzők kritériumok alapján párosával versenyezek, a védőügyvédek ezeket a kritériumokat kellett választottjuk életére és életművére hivatkozva kiemeljék.
Viszont a szempontok meglehetősen erőltetettnek tűntek ilyen sokszínű top10 alapján: nehéz eldönteni például, Nadia Comăneci, a legendás torász milyen vezetői képességgekkel rendelkezett, illetve aki Antonescu miniszterelnöki munkáját elismeri, nem feledkezhet meg kormánya 280-380 ezer ember erőszakos halálát okozó zsidóellenes intézkedéseiről sem. A további kritériumok: zsenialitás, nagyság (többen megjegyezték, hogy a román măreţie nem fedi teljesen az eredeti greatness kifejezést), bátorság, szellemi örökség.
Leghevesebbek az Eminescu-fanok voltak,
a költő a műsor végére felé nencsak irodalmi, hanem gazdaságpolitikai nagysággá nőtt, Andrei Gheorghe tudatosan használt show-elemekkel védte a szerinte amúgy védelemre sem szoruló Eminescut, és média-tapasztalata, humorérzéke nyilvánvalóan sokat segített legnagyobb költőzseninek kikiáltott alkotónak a népszerűségi versenyben. A legtetszetősebb elmélete az volt, mikor kifejtette, hogy szerinte Eminescu zseniként különc volt, egyúttal nagy társasági ember, tehát ma biztosan fontos médiaszereplő lenne – tévés vagy rádiós.
A vita legérdekesebb szereplője Adrian Cioroianu volt, aki a diktátorral talán a legnehezebb feladatot kapta. Nem védte Antonescut, ahogy az elméletileg feladata lett volna, saját bevallása szerint azért vállalta ezt a szerepet, hogy rádöbbentse mindazokat, akik Antonescura szavaztak a marsall reális történelmi szerepére, segítsen a múlttal igazán szembenézni és leépítse az őt övező legendákat.
Brâncuşi védelmezője, Dan C. Mihăilescu inkább szivesen látta volna a versenyben Caragialét, és neki is volt egy nagyon tetszetős elmélete a román lélektanról, amely kettős: "eminesco-caragialei" kétarcúság jellemzi. Az irodalomtörténész álláspontka a következő: Eminescuról nem lehet Caragiale nélkül beszélni, merthogy az előbbi képviseli az éjszakai, álmokban elvesző ént, az utóbbi a "nappali egót". A szobrász védelmében a legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a tíz közül mindössze két olyan személyiség van, aki felülírta szakterülete korábbi normáit: Brâncuşi és Nadia Comăneci (később ezt a névsort Eliadával is kiegészítették).
Eliade ügyvédje
Dragoş Bucurenci, blogger – az első, román nyelven nyomtatásban is megjelent blognapló, a RealK szerzője – kulturális témákra figyelő publicista volt, aki kissé vehemensen, de állandóan az európai értékekre hivatkozva védte befutóját. Szerinte Eliade azért is kiérdemelné a legnagyobb románnak járó címet, mert Ionescóval és Ciorannal együtt képes volt a semmiből újraépíteni az életét nyugaton, és szorgos, kemény munkával és életművel bizonyította zsenialitását, és helyét a világ kultúrtörténetében.
Ştefan cel Mare védelme érdekében Vlad Craioveanu szinte semmit nem tett (illetve egyszer felállt és keresztet vetett), de nem kellett tulajdonképpen, hiszen annyira evidens volt, hogy a nézők az általános iskolás történelemkönyvek alapján fognak szavazni, ahogy többen is megjegyezték.
Sandra Pralong I. Károly védelmében kifejtette, hogy Románia tulajdonképp neki köszönheti jelenlegi helyét az európai országok sorában, mert a két fejedelemséget egyesítő Cuza után ő csinált Romániából jogállamot, aminek alapján végülis az ország több mint száz év és a diktatúra kanyarai után kérhette felvételét az EU-ba.
Ennek kapcsán nagy vitába keveredett
a Cuzát védő Ioan T. Morar-ral, és nem igazán tudták eldönteni, hogy kinek a munkássága számít inkább: Cuzáé, aki elkezdte lefektetni a román jogállam alapjait, de hét év után abba kellett hagynia, vagy a teljes nevén Karl Eitel Friedrich Zephyrinus Ludwig von Hohenzollern-Sigmaringené, aki elődje elképzeléseit véghez is vitte – egyszerűen azért, mivel 1866 és 1914 között éppenséggel volt ideje rá.
A legnehezebb helyzetben Stejărel Olaru volt, aki Richard Wurmbrandot képviselte. Leginkább az 1948 és 1964 között raboskodó lelkész emberi nagyságával érvelhetett, hiszen történelmi személyiségként meglehetősen ismeretlen a romániai közvélemény előtt. Meglepő is, hogy bejutott az első tíz közé, lévén zsidó származású, német nevű protestáns prédikátor – hogy mégis szerepelt a topban, az lehet, annak köszönhető, amit Florin Iaru műsorvezető az élő adásban elkottyintott: 19 ezer szavazat állítólag elég a lista teljes átrendezéséhez.
Nadia igazából nem játszott ebben a listában. Bogan Naumovici a show végén csak annyit tett hozzá: örül, hogy Nadia egyáltalán bejutott, így ő lett a legnagyobb román nő.
Mircea Diaconu, bár szemmel láthatólag jól felkészült Vitéz Mihályból, leginkább azzal nyerte meg a közönség szimpátiáját, hogy egyik filmjében ő játszotta a hadvezért. Érvelésének központja az volt, hogy Mihai Viteazutól származik Nagy-Románia eszméje (Vlad Craioveanu ezt megkérdőjelezte azon az alapon, hogy Ştefan cel Mare korábban élt, tehát övé az ötlet), csak egy szerencsétlen véletlen – vagyis Basta tábornok parancsára meggyilkolták –, nem tudta elképzelését továbbvinni.
A szavazás és a show végeredménye a következő:
A százas és a tízes lista sokfélesége mutatja, hogy a román identitás mennyire sokszínű: a világhírű értelmiségi Eliade mellett ott van az enyhén szólva rosszemlékű, antiszemita Antonescu marsall, Ceauşescu éppen hogy lemaradt a top10-ből, bár valószínűéleg többen ismerik, mint Wurmbrandot. Caragiale, Iorga, Blaga kevesebb szavazatot kapott, mint Becali, a listán szereplő nyolc nő közül csak kettő értelmiségi (három énekes, egy gyógyszerész, egy újságíró-hegymászó, egy ellenálló, egy tornász, egy királynő).
A férfiak közül a top10-ben öt politikus és négy értelmiségi szerepel, a top100-ban pedig 25 politikus, 12 író, költő, kilenc pap, nyolc focista, öt énekes, öt feltaláló, négy filozófus, négy egyéb sportoló, három zenész, három színész, két zeneszerző, két biológus, két fiktív személyiség, két pásztor, egy felfedező, egy történész, egy szobrász, egy szellemi vezető, egy orvos és egy űrhajos van.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!