Film, zene, popkultúra – a trendi antitrend-lap
Balázsi-Pál Előd 2005. június 09. 17:32, utolsó frissítés: 17:31Lehúzzák a U2-t és Moby-t, párharcot provokálnak Che Guevara és II. János Pál közt (amit a pápa nyer)
Májusban jelent meg a standokon először a Re:publik, a legújabb román magazin. Gyorsan hozzátehetnénk, hogy szerintünk a legjobb is, de azért ez így nem lenne korrekt. Elsősorban azért nem, mert műfajában egyedülálló kiadványról van szó. Saját maguk besorolásakor a film, zene, urban hármast használják, s bár külön-külön mindhárom kategóriában történtek már próbálkozások a hazai médiapiacon, említésre méltót kevesen alkottak.
Szinte hihetetlen, hogy a rendszerváltás óta eltelt időben egyetlen filmes szaklap sem tudott megkapaszkodni (egy kivételtől, a magyar nyelven megjelenő Filmtettől eltekintve), a könnyűzenei lapok pedig hol gagyik (Bravo, Popcorn), hol esetlegesek (Sunete), így – más választás nem lévén – csak szorítani tudunk a Re:publiknak.
A lap arculata
merész, provokatív és kissé eklektikus, ezért aki nincs hozzászokva a hasonló zsánerű nyugati magazinok arculatához, annak elsőre nem áll össze a kép, de sebaj! Meg lehet ezt szokni, és már a második lapszám külalakjánál észrevehető a gyors fejlődés: egységesebb, letisztultabb lett a vizuális rész – nem mintha az első szám esetében hatalmas dizájn-buktákat tapasztalhatnánk.
Tartalom szempontjából a filmes rész a legerősebb, ez adja a lap kábé felét, a zenei oldalak 30-35%-ot visznek, a pop-kultúrára, városi életmódra 10-15% jut. A százoldalas folyóirat középpontjában azok a témák vannak, amelyekre az alternatív arcok rábiggyesztik a minőségi jelzőt.
Filmben a művészfilmek és a szuperkommersz között egyensúlyoznak elég ügyesen, zenében a színvonalasabb európai fesztiválok felhozatala a menü gerince.
A Re:publik reklámszpotjában két fiatal egy manele-árustól érdeklődik, hogy mennyiért adná az összes cédéjét, majd miután kiegyeznek, fejszével szétzúzzák a teljes készletet. Asa e si revista … (azaz: Ilyen a lap is…) – szól a reklámszlogen. Mihai Chirilov szerkesztő kifejti: a szpotban
nem a manelen van a lényeg, hanem a fejszén
– vagyis a radikális attitűdön. "Persze ez nem azt jelenti, hogy fejszével megyünk neki mindennek, ami nem tetszik! Az attitűdünk írásban is tud ennyire kemény lenni."
Az egészben az a legszebb, hogy teljesen váratlanul képesek meghökkentők lenni, merik szidni vagy dicsérni azt, amit ilyen körökben nem illik. Nem a manelebe kötnek bele, mert az túl könnyű lenne, hanem olyan jelenségeket támadnak, amelyekhez mindenki reflexből, gondolkodás nélkül pozitívan viszonyul.
Lehúzzák tehát a U2-t és Moby új albumát, párharcot provokálnak Che Guevara és II. János Pál közt (amiből a pápa jön ki nyertesen), és a védelmére kelnek a folyton szidott J.Lo-nak.
Mihai Chirilov lapszerkesztő szerint témaválasztásukkal a hazai kiadókra is egyfajta nyomást gyakorolnak, hiszen az olyan zenekarok, mint a Franz Ferdinand (tavaly és idén szinte az összes neves európai fesztivál legnagyobb szenzációjának számítottak/számítanak), vagy a Bloc Party, megérdemelnék, hogy Romániában is forgalmazzák albumaikat.
Úgy gondolja, az, hogy ezekről az együttesekről írnak, előbb-utóbb megváltoztatja a hazai kiadói mentalitást, amely csak a szuper-kommersz zenékben bízik.
Hogy mennyire ki van találva a koncepció, az kiderül a rovatcímekből (re:member, re:cool, re:views, re:loaded), illetve a filmeknél és albumoknál alkalmazott osztályozásból ( re:but – selejt; re:miza – döntetlen és re:gal – király). Az interjúk sem semmik: Coldplay, Nicole Kidman, Interpol, LCD Soundsystem, Dagur Kari.
A forma pedig követi a tartalmat, az új album (X and Y) kiadása előtt álló Coldplayről készült anyagban például X és Y alakba rendezték a szövegtestet.
Mindez saját gyártmány,
nem a jól bevett szokással éltek, hogy egy nyugaton befutott lapot brandingeltek át Romániára, ahogyan a Cosmótól a Bravóig oly sokan tették. Chirilov erre több magyarázatot is ad: egyrészt azok a lapok, amelyeket érdemes lett volna importálni, nem követik ezt a gyakorlatot, másrészt az ilyen típusú helyi kiadványok 80%-ban átveszik az anyalap anyagait, így oda a szerzői szabadság is.
Ihletet azért vettek innen-onnan, a szerkesztő az Empire-t (brit filmes szaklap), a -Q-t (brit popzenei lap), a -The Face-t (a legmenőbb brit folyóirat volt) és hozzáállásában a francia -Les Inrockuptibles-t nevezi meg. A lap célközönségét is így határozza meg: azok, akik külföldön a hasonló lapokat olvassák.
Mint elmondta: nem hisznek a felmérésekben, így nem is készíttettek. Az ideális olvasó szerinte az, aki, miután végigolvasta a lapot, megfogadja, hogy soha többé nem veszi meg, aztán mégis. Chirilov úgy véli, hogy az a jó olvasó, akiből ezt váltja ki az, hogy soha nem azt kapja, amit vár, aki felháborodik bizonyos írásokon – tehát megmozgatja az agyát a tartalom.
A szerkesztő a további tervekről is mesélt: a harmadik szám valószínűleg ingyenes dvd-melléklettel (Cidade de Deus – Istenek városa) jelenik meg, fő témája Ázsia lesz. A negyedik számba egy húszoldalas összeállítást terveznek a halál témakörében.
A lap szerkesztőbizottsága háromszemélyes: egy szerkesztő, egy titkár és egy tördelő-dizájner. A bedolgozók száma változó, az első lapszám elkészítésében több mint húsz külsős vett részt.
Az anyagi hátteret egy szintén háromtagú kiadói tanács biztosítja – köztük a TIFF szervezésével és filmforgalmazással foglalkozó Tudor Giurgiu. Az első szám 6000 példányban jelent meg, a második pedig 10 000 példányban. A lap ára 70 000 lej, minden hónap első hetében kerül ki a nyomdából.