„A kibernetikus reneszánsz megette a kenyere javát”
S. Z. 2007. február 09. 17:48, utolsó frissítés: 17:04#b#Transmediale 07#/b#: kultúrpenész, elavult New Media, és teljesen analóg digitális eszköz. #b#Szakáts István#/b# beszámolója a berlini fesztiválról.
“Tépés, dili volt” - summázza az AltArt-os Szakáts István médiaművész a berlini Transmediale művészeti és digitális kultúra fesztiválon látottakat. “Rengeteg ember, mindenkinél Macintosh – aki multimédia művész, annak ugye snassz PC-val járnia. Ebből is látszik, hogy a látogatók nem reális keresztmetszete a társadalomnak: a Macintosh a számítógépes piac 8-10%-át tudhatja magáénak.
A kiállítás és versenyprogramon kívül 4-5 teremben zajlottak egyfolytában kerekasztal-beszélgetések, nagynevű emberek fontos beszédei.”
Transindex: Milyen új trendek figyelhetőek meg a New Media területén?
Szakáts István: – A New Media terminus technicus lassacskán idejét múlta. Az elektronikus kütyük meg egyáltalán a technológia már nem cél, és valamivel kevesebb is, mint eszköz.
Az egyik előadáson elhangzott, hogy le kell mondani arról, hogy külön célt lássunk ennek a művészetnek a gerjesztésében. Hogyha úgy tekinted, a digitális kultúra a digitális technológia fölött tenyésző emberi penész, kultúrpenész.
Inkább azt kell nézzük, hogy hogyan illeszkedik ez a kulturális és művészeti termék az általános kulturális zöngésbe. Hovatovább azok az intézmények is, melyek New Mediával foglalkoztak, vagy átállnak a tágabb értelemben vett digitális kultúrára, vagy megszűnnek. Japánban például felbomlott a világ legnagyobb New Media-múzeuma. Elképzelhető – persze ez csak spekuláció – az is, hogy egy technológiát pénzelő japán cég állt a múzeum mögött, aki
a technológiában látott fantáziát, nem pedig a kultúrában.
Arthur Kroker a Born again ideology című előadásában kifejtette, hogy a 20. század elején, a kibernetika fejlődésével megrendült az emberiség hite a hitben, mint olyanban. Volt még erre példa az ipari forradalom, vagy a pozitivizmus idején – mindig amikor valami új világmodell született, ami a technológiára és a gépekre helyezte a hangsúlyt, az emberek hite kezdett alábbhagyni.
Kroker szerint a hitnek ez a hanyatlása összeköthető valamilyen szinten a liberális és konzervatív irányzatokkal, Amerikában a demokrata meg a republikánus vonalakkal. Ugyebár a demokraták képviselnék a liberálisabb, géppártibb vonalat, a republikánusok pedig, ha úgy akarod, a katolikus inkvizítorokat.
Ez a kibernetikus reneszánsz megette a kenyere javát
a '90-es évek közepéig, így lassacskán válságba került a kibernetika mint a megváltásnak a lehetősége. Az előadó szerint ezzel magyarázható a republikánusok megerősödése, és most, hogy az amerikaiak előbb utóbb leváltják a republikánusokat az iraki háború kapcsán, a liberálisok fognak kormányra kerülni akik tovább fogják promoválni a gép és a technológia istenítésének a politikáját.
Ez azonban csak súlyosbítani fogja a válságot, mely eredendően civilizációs eredetű. Már nem fognak egyebet csinálni, mint fújják azt a technológiai parazsat, ami már rég kihűlt. Most mintha újból
paradigmaváltásra lenne szükség.
Vége annak a világnak, ahol adva van a kultúra, és a kultúrát azok gyártják, akiknek bárcájuk van kultúrát gyártani. Most már bárki legyárthatja a kultúrát, amit eddig a bárcás kultúrnyikok legyártottak. Rengeteg blog, videó, ott van a YouTube – emiatt óriási szemléletváltásnak kell bekövetkeznie abban, hogy mit nevezünk kultúrának, ki bírálja el mi a jó kultúra és mi a rossz kultúra, ha ez egyáltalán még értelmezhető.
Kérdés továbbá, hogy ezen a kultúrán belül mit nevezünk művészetnek, hogy kik a kurátorok és mitől kurátora valaki ennek a világnak. A művészetben is a befogadó egyre kevésbé csak befogadó és egyre inkább maga is kontribútor, maga is társszerzője a művészi terméknek.
Hogyan viszonyul mindehhez Szakáts István, illetve alapítványa, az Altart, mely szintén New Media cuccokkal foglalkozik?
– Mi a Transmediale-n versenyen kívül vettünk részt, a Terra Incognita valós-virtuális projektsorozatunkat mutattuk be. Rólunk az derült ki, hogy mi már rég nem annyira a művészet, hanem a digitális kultúra fele pezsgünk, és ezt egyre szolidabban fel tudjuk vállalni.
Melyek voltak a legjobb kiállított munkák, mi tetszett neked a legjobban?
– Egy Stelarc nevű ausztrál ürge volt nagyon izgalmas. Ő azzal foglalkozik, hogy az emberi testet befejezetlen mérnöki projektként kezeli, ebből kifolyólag mindenféle metafizikus félelem nélkül módosítgatja a saját testét. Egy emberi szövetből növesztett fület ültetett be a bal alsó karjába. Ebbe egy bluetooth mikrofont szerelt, és interneten bárki rákapcsolódhatott és meghallgathatta, hogy mit hall ő a harmadik fülével.
Korábbi kísérletezései során egy harmadik robotkart szerelt a bal karjára, amit különböző elektromos impulzusokkal vezérelt. Írni is megtanult ezzel a karral. Fakírhorgokkal felfüggesztette 100 méter magasra magát Koppenhágában, vagy saját testét alakította kiállítóteremmé úgy, hogy lenyelt egy szobrot, ami a gyomrában kinyílt, a látogatók pedig szondakamerával nézhették meg az illető művet.
Állandóan az az érzésed, hogy Stelarc egy őrült, ennek ellenére nagyon aktuálisak azok a kérdések, amiket feszeget. William Gibson, a cyberpunk egyik alapítója írta le azt a világot, ahol teljesen természetes, hogy a regény hősnője
beültet egy kvarcórát a szeme bal sarkába,
hogy mindig tudja hány óra. Mennyire van joga az embernek a saját testére egy fejlesztés alatt álló projektként tekinteni? Ez hátborzongató, de nagyon érdekes.
Volt aztán egy zseniális munka, a Random Screen. Ez egy 5x5 centis kockákból álló alkotás. Ha elölről nézted, a kockák véletlenszerűen villogtak. Azonban ha megkerülted a kockát, kiderült, hogy a kockákban gyertyák voltak. Mindegyik gyertya melege egy kis, ventillátor-forma kólásdoboz-feneket forgatott, és így nyíltak-csukódtak az ablakok, amik átengedték a fényt. Teljesen analóg digitális eszköz.
A kolozsvári Ciprian Mureşan saját gyermekéről készített filmmel szerepelt: a kisfiú Pepsit, valamint Coca-Colát tölt egy pohárba, majd megissza. Ezzel tulajdonképpen tökön rúgja azt az óriási marketinggépezetet, ami igyekszik különbséget tenni a Pepsi és a Coca-Cola között.
A zsűri általában azokat a munkákat szerette, amelyek nem annyira a technikára, a kütyükre koncentráltak, mint inkább arra, hogy hogyan illeszkedik szervesen az emberek – még analóg – életébe az illető mű, és hogyan referál erről.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!